A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2012 őszétől 17 hazai hitelintézetnél folytatott le témavizsgálatot a budapesti bankközi kamatláb (BUBOR) jegyzési gyakorlatára vonatkozóan, a BUBOR képzését szponzoráló Magyar Forex Társaság (MFT) illetve a jegyzési információkkal rendelkező Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatait is felhasználva. A PSZÁF vizsgálatára azután került sor, hogy a brit és amerikai pénzügyi felügyeletek 2012 nyarán közzétették: a Barclay’s Bank manipulálta az euróra (EURIBOR), illetve az angol fontra és amerikai dollárra (LIBOR) vonatkozó bankközi kamatlábakat.
A PSZÁF statisztikai elemzése a hazai piaci szereplőknél alátámasztotta, hogy a múltban nem történt szándékos és eredményes eltérítése a BUBOR értékének, az rásimult a jegybanki alapkamat pályájára. A vizsgálat viszont megállapította: a BUBOR-t kialakító bankoknál (2013. február 1-től már csak 10 aktív árjegyző van a piacon) a folyamat nem volt és ma sincs szabályozva, azt nem illesztették be a kockázatkezelési rendszerbe, s hiányzik annak ellenőrzése is.
Az érintett hitelintézeteknél a jegyzésnél nincsenek továbbá belső szabályzatok a módszertanra, az operatív lebonyolításra, a jegyzés eredményének ellenőrzésére és archiválására vonatkozóan. Az MFT által készített BUBOR szabályzat sem adott részletes módszertani útmutatót, sőt nem határozta meg pontosan a BUBOR fogalmát sem.
A PSZÁF megállapította széleskörű vizsgálata során: a BUBOR jegyzés során a szereplők nem alakították ki a folyamatba épített kontrollokat sem. Módszertan hiányában kizárólag a jegyzést végző vagy előkészítő – utólag azonosíthatatlan – üzletkötők szakmai tapasztalata, igényessége határozta meg, hogy milyen piaci információkat használnak fel a folyamat során. A piaci kockázatkezelés folyamataiban nem szerepelt a jegyzések ellenőrzése, az elrontott jegyzésekre nem kérdeztek vissza, s nem történtek hibajavítások. Az eljárást az adott bankok belső ellenőrei vagy külső auditorok sem vizsgálták, vezetői jelentések nem készültek róluk. A LIBOR botrány kirobbanása után néhány bank a külföldi anyabank kezdeményezésére már folytat(ott) belső vizsgálatot, illetve megkezdte a belső szabályozás kialakítását.
A BUBOR, mint nemzeti bankközi kamatláb sajátossága a hasonló referencia mutatókhoz képest, hogy a jegyzés működésében összesítő szerepet vállalt az MNB. E közreműködés alapvetően a napi jegyzések összesítésére és a kamatláb-értékek kiszámítására szorítkozott, ám mindez a piac felé azt a látszatot keltette, mintha a BUBOR-jegyzés – a folyamatos hatósági részvétel miatt – folyamatában ellenőrzött tevékenység lenne. Ez az ellenőrző szerep azonban semmilyen formában nem valósult meg, kizárólag a napi jegyzések összesítése és a kamatláb kiszámítása volt az MNB feladata.
A hiányosságok pótlására, a rendszer megerősítésére a PSZÁF már vizsgálati levelekben fogalmazta meg elvárásait, amelyeket rövidesen nyilvános ajánlásban is összefoglal. Az érintett bankoknak ennek keretében szabályozniuk kell a jegyzés folyamatát, ki kell alakítaniuk a megfelelő kontrollpontokat, be kell illeszteniük e tevékenységet is kockázatkezelési rendszerükbe, s gondoskodniuk kell a jegyzés rendszeres ellenőrzéséről, vezetői beszámoltatásáról. A felügyeleti elvárások teljesülését a PSZÁF átfogó vizsgálatok során fogja ismételten ellenőrizni.
A PSZÁF azt is kezdeményezte, hogy az MFT dolgozzon ki a jegyzésben részt vevők számára (megsértés esetén szankciókat is tartalmazó) magatartási kódexet, s azt is, hogy az MFT Szakmai Bizottságát bővítsék ki a PSZÁF és az Államadósság Kezelő Központ által jelölt független szakértőkkel.
A BUBOR a magyar pénz- és tőkepiac meghatározó eleme, szerepét a felügyeleti elemzés szerint más referencia mutató nem tudja átvenni. E mutató fontosságát jelzi, hogy 2012. június 30-án itthon mintegy 2500 milliárd forint hitel és 600 milliárd forint betét árazódott a hazai bankközi kamatláb alapján, s közel húsz hatályos jogszabály hivatkozik a BUBOR-ra. A bankközi kamatlábat jegyző hitelintézetek száma ugyanakkor csökken, a jegyzések mögött nincsenek valós bankközi ügyletkötések (miközben az indexhez jelentős hitel- és betétállomány kötődik), a 2008-as likviditási válság nyomán pedig a bankközi piac általában is jelentősen beszűkült. A BUBOR így nem teljesíti azon célját, hogy pontos információt adjon a pénz- és tőkepiacnak a mögöttes ügyletekről.
A PSZÁF a kereskedés újraindítása érdekében javasolja a bankközi limitek újbóli kiterjesztését, üzletkötési kötelezettség bevezetését (kétoldali, bid/offer jegyzés bevezetésével), illetve az önként vállalt jegyzési kötelezettség feltételeinek megteremtését az aktív árjegyző bankoknak. Ezzel párhuzamosan célszerű ésszerűen csökkenteni a jegyzett futamidők számát (például overnight, 1 és 2 hét, 1,3,6 és 12 hónap), a kiemelt futamidőket és azok egységes alkalmazásának kereteit az MFT-nek javasolt meghatároznia. A jegyző bankok számának csökkenése miatt a PSZÁF kezdeményezi a BUBOR átlagolási módszertan átalakítását a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően úgy, hogy az eddig alkalmazott felső és alsó 4-4 ajánlat eltávolítása helyett a mindenkori résztvevők 25-25 százalékának szélső ajánlatait nyessék le a BUBOR-értékek kiszámítása érdekében.
Ha a jegyzők száma tovább apad, akár felügyeleti szabályozási lépések is szükségessé válhatnak, például megfontolandó lehet jegyzési kötelezettség jogszabályi előírása is.
Mivel az Európai Bizottság már dolgozik a benchmarkokra vonatkozóan új uniós jogszabálytervezeten, a majdani hazai szabályozás kialakításánál már ezt tekintetbe kell majd venni. A Bizottság javaslata az 2013. III. negyedévére várható.
2013. február 13.
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
További információ a sajtónak:
Binder István szóvivő, PSZÁF
telefon: 489-9235
e-posta: sajto@pszaf.hu
honlap:www.pszaf.hu
Kapcsolódó hivatkozások
- A BUBOR-hoz köthető állományok és a BUBOR jegyzések részletes statisztikai elemzése
- Hatályos javadalmazási szabályokról szóló MNB tájékoztató
- A Magyar Nemzeti Bank 3/2014. (VII. 23.) számú ajánlása a lakossági betétekhez kapcsolódó likviditáskiáramlásokról
- Frissült az informatikai rendszer védelméről szóló módszertani útmutató
- Összefoglaló a felügyeleti hatóság 2013. III. negyedéves, illetve a Magyar Nemzeti Bank 2013. IV. negyedéves fogyasztóvédelmi célú hatósági tevékenységéről
- Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) figyelmeztetése az összetett termékekbe történő befektetések kockázatairól
- A Magyar Nemzeti Bank 1/2014. (I. 9.) számú ajánlása a short ügyletekről és a hitel-nemteljesítési csereügyletekkel kapcsolatos egyes szempontokról szóló 236/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti árjegyzői tevékenységek és elsődleges piaci műveletek mentességéről
- Megjelent a PSZÁF 2012. évi Aranykönyve
- 7/2013. számú Vezetői körlevél a portfóliókezelési és befektetéskezelési tevékenység végzése során a portfóliókra terhelt költségekről és az ösztönzőkről
- A Felügyelet 2013. évi második fogyasztóvédelmi kockázati jelentése
- A Felügyelet válaszai a Kúria egyes, a devizaalapú hitelezéssel összefüggő kérdéseire
- Díjhirdetés és biztosítóváltás a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál - 2013. október
- A nyugdíjpénztári tagok díjterhelése (2000-2012)
- 4/2013. számú Vezetői körlevél a kombinált betéti termékekre vonatkozó kiemelt befektetői információkról
- A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 12/2013. (VII.30.) számú ajánlása az önkéntes nyugdíjpénztárak választható portfóliós szabályzatainak kialakításáról
- 3/2013. számú Vezetői körlevél a folyamatos szerződésekre vonatkozó elszámolások megküldéséről
- Hírlevél, 2013. június
- A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 11/2013. (VII. 12.) számú ajánlása az ingatlanalap-kezelési tevékenység megfelelő végzéséhez
- A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 10/2013. (VI. 28.) számú ajánlása a kezelt portfólión elért teljesítményre, illetve hozam számítására és bemutatására vonatkozó elvárásokról
- Összefoglaló a Felügyelet fogyasztóvédelmi célú, 2013. I. negyedéves hatósági tevékenységéről
- 5/2013. számú Vezetői körlevél - Figyelemfelhívás a hitelintézetek számára a konszolidált betétadat előállításáról szóló útmutató változásáról
- A PSZÁF 2012. évi éves jelentése
- A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 7/2013. (III. 27.) számú ajánlása a letétkezelési tevékenységről
- Hírlevél, 2013. április
- 2/2013. számú Vezetői körlevél a befektetési szolgáltatási tevékenységet végző intézmények számára az EMIR feladatok elvégzéséről, a nem pénzügyi szerződő felek tájékoztatásáról
- A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 4/2013. (II. 12.) számú ajánlása a pénzügyi intézmények ingatlanpiaci kockázatai mérséklésének elősegítésére
- Hírlevél, 2013. február
- A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 5/2013. (III. 4.) számú ajánlása a befektetési szolgáltatási tevékenységet nyújtó intézményeknek az ügyfél számára hátrányt okozó érdek-összeütközések megelőzéséről
- Hírlevél, 2013. május
- A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 6/2013. (III. 11.) számú ajánlása a belső védelmi vonalak kialakításáról és működtetéséről, a pénzügyi szervezetek irányítási és kontroll funkcióiról
- Hírlevél, 2013. március
- Hírlevél, 2013. július-augusztus
- 9/2012. számú Vezetői körlevél az EGT államban székhellyel rendelkező, a pénzügyi szektorhoz tartozó külföldi vállalkozások Magyarországon bejegyzett pénzügyi fióktelepeitől elvárt magatartásról
- 11/2012. számú Vezetői körlevél a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifa-hirdetéssel kapcsolatos felügyeleti elvárásokról
- Felhívás a magyarországi székhelyű gazdasági társaságok (nem pénzügyi szerződő felek) számára a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekkel kapcsolatos tájékoztató adatok Felügyeletre történő megküldésére
- A napközbeni átutalási megbízás szabványalkalmazási útmutatója
- 8/2012. számú Vezetői körlevél az egészségpénztárak betételhelyezési gyakorlatáról
- Hírlevél, 2013. szeptember
- Módszertani változtatások, viszontbiztosítási politika, többlethozam visszatérítések 2011-ben a biztosítók éves aktuáriusi jelentései alapján
- Témaelemzés a hazai tőkevédett alapok szektoráról (2013)
- Hírlevél, 2012. december-2013. január
- Módszertani útmutató a helyreállítási terv elkészítéséhez
- A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 8/2013. (IV. 29.) számú ajánlása BUBOR jegyzésben részt vevő piaci szereplők számára
- 6/2012. számú Vezetői körlevél a short ügyletekről és a hitel-nemteljesítési csereügyletekkel (CDS) kapcsolatos egyes szempontokról szóló 236/2012/EU Rendelet hatályba lépéséről
- Hírlevél, 2012. október
- Hírlevél, 2012. szeptember
- Összefoglaló a Felügyelet fogyasztóvédelmi célú, 2012. IV. negyedéves hatósági tevékenységéről
- 7/2012. számú Vezetői körlevél a befektetési szolgáltatási tevékenység nyújtása során a szakmai ügyfelek és elfogadható partnerek tájékoztatásával kapcsolatos elvárásokról
- A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 1/2013. (I. 15.) számú ajánlása a kereskedési platformok és a befektetési vállalkozások által az automatizált kereskedési környezetben alkalmazandó rendszerekről és kontrollokról
- 4/2012. számú Vezetői körlevél a pénzügyi szervezeteknél a közösségi és publikus felhőszolgáltatás igénybevételéből eredő kockázatokról
- Aranykönyv, 2011
- Hírlevél, 2012. június
- Összefoglaló a Felügyelet fogyasztóvédelmi célú, 2012. III. negyedéves hatósági tevékenységéről
- A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 7/2012. (V.31.) számú ajánlása a kiemelt befektetői információs tájékoztató elkészítésének és alkalmazásának főbb alapelveiről a befektetési alapok és a befektetési alapok alapkezelőinek számára
- Hírlevél, 2012. július-augusztus
- Elemzés a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások 2011/2012-es átkötéseiről
- Összefoglaló a Felügyelet fogyasztóvédelmi célú, 2012. II. negyedéves hatósági tevékenységéről
- A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 6/2012. (IV.17.) számú ajánlása a mögöttes kitettségeknek a nagykockázat-vállalási szabályok értelmezése keretében történő kezeléséről
- Hírlevél, 2012. április
- Összefoglaló a Felügyelet fogyasztóvédelmi célú, 2012. I. negyedéves hatósági tevékenységéről
- Hírlevél, 2012. május
- 3/2012. számú Vezetői körlevél a részvénykönyvvezetés és tulajdonosi megfeleltetés szabályainak történő megfelelés kötelezettségéről
- Hírlevél, 2012. november
- A Magyar Nemzeti Bank 2/2014. számú módszertani útmutatója a magánnyugdíjpénztárak közötti átlépésekre vonatkozóan
- Hírlevél, 2012. március
- A nyugdíjpénztári tagok díjterhelése (2000-2011)
- 2/2012. számú Vezetői körlevél az államháztartásról szóló új 2011. évi CXCV. számú törvény, a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. számú törvény és a kapcsolódó kormányrendeletek alkalmazásáról
- Hírlevél, 2012. február
- A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 10/2012. (X. 5.) számú ajánlása a pénzpiaci alapokról
- Megjelent a QIS5 magyarországi újrafuttatásának összegző értékelése
- Összefoglaló a Felügyelet fogyasztóvédelmi célú, 2011. II. féléves hatósági tevékenységéről
- Hírlevél, 2011. december-2012. január
- Banyár József: Drágák-e a magyar (nemélet)-biztosítások? (2012. szeptember 12.)
- 1/2012. számú Vezetői körlevél a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 200/B. §-a (2) bekezdés f) pontjának 2. alpontja alkalmazásáról
- A PBT működésének első 100 napját összegző sajtótájékoztató anyaga
- Gyorselemzés a végtörlesztésről (2012. február 28.)
- Hírlevél, 2011. november
- A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 1/2012. (I. 6.) számú ajánlása a kereskedési tevékenység során felmerülő működési kockázatok kezeléséről
- Az Európai Bankhatóság (EBA) ismertette a bankszektor iránti bizalom helyreállítását célzó európai uniós intézkedéseket
- 10/2011. számú Vezetői körlevél a jelzálogjog, a végrehajtási jog, illetve az elidegenítési és terhelési tilalom törlésére vonatkozó földhivatali eljárásokról a devizában felvett lakáscélú hitelek végtörlesztése esetén
- A nyugdíjpénztári tagok díjterhelése (2000-2010)
- 11/2011. számú Vezetői körlevél a nyugdíj-előtakarékossági számlák és a tartós befektetési szerződések fogyasztóvédelmi kérdéseiről
- A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 7/2011. számú módszertani útmutatója az internetbanki szolgáltatások biztonságáról
- A PSZÁF és a Magyar Könyvvizsgálói Kamara közös ajánlása (4/2011. - X.4.) a könyvvizsgálók által a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének évente készítendő külön kiegészítő jelentés szerkezetéről és tartalmáról
- 8/2011. számú Vezetői körlevél az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXI. törvény egyes pontjaival kapcsolatban
- 9/2011. számú Vezetői körlevél a deviza alapú kölcsönök Hpt. 200/B §-a szerinti végtörlesztési lehetőségével érintett követelések prudenciális kezelésére vonatkozó felügyeleti elvárásokról
- Gyorselemzés: Hitelintézeti aktivitás - 2012. októberi statisztikai adatok
- Aranykönyv, 2010
- Hírlevél, 2011. július-augusztus
- 6/2011. számú Vezetői körlevél a bankkártyákkal kapcsolatban elvárt, fogyasztói érdekeket figyelembe vevő, váratlan helyzetek esetén követendő intézményi gyakorlatról
- Statisztikai összefoglaló a 2011. I. félévben a Felügyelethez, valamint az intézményekhez benyújtott fogyasztói beadványok alakulásáról
- Hírlevél, 2011. október
- 7/2011. számú Vezetői körlevél az átstrukturált hitelek (követelések) kezeléséről
- A PSZÁF 2010. évi éves jelentése
- Statisztikai összefoglaló a 2011. III. negyedévben a Felügyelethez benyújtott fogyasztói beadványok alakulásáról
- Hírlevél, 2011. szeptember
- Hírlevél, 2011. június
- 4/2011. számú Vezetői körlevél a CRD IV likviditási követelményekre való felkészülésről, valamint a külföldi források futamidő-rövidülésének problémájáról
- Hírlevél, 2011. május
- Tájékoztató a foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről szóló 2007. évi CXVII. törvény 83.§-a alapján a határon átnyúló szolgáltatást nyújtó, más EGT-államban bejegyzett foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmények részére
- Országjelentés a Szolvencia II projekt ötödik mennyiségi hatástanulmányához (QIS5) kapcsolódóan
- Hírlevél, 2011. április
- Gyakran ismétlődő kérdések a magánnyugdíjpénztári tagsággal és a TB rendszerbe történt visszalépéssel kapcsolatban
- Hírlevél, 2011. január
- 3/2011. számú Vezetői körlevél az egyes adókötelezettségek teljesítésében közreműködő kijelölt hitelintézetek feladatairól
- 1/2011. számú Vezetői körlevél a hitelintézetek számára a svájci frank alapú lakossági devizahitelek euró alapú deviza hitelre való átalakításáról
- Statisztikai összefoglaló a 2011. I. negyedévben a Felügyelethez benyújtott fogyasztói beadványok alakulásáról
- Hírlevél, 2010. november
- Hírlevél, 2010. október
- 2/2011. számú Vezetői körlevél a fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartó feladatairól
- Hírlevél, 2011. február
- Statisztikai összefoglaló a 2010. IV. negyedévben a Felügyelethez benyújtott fogyasztói beadványok alakulásáról
- Pénztári szektor idősorai (frissítve a 2014. IV. negyedévi adatokkal)
- A magyar biztosítási piac nemzetközi összevetésben
- Hírlevél, 2011. március
- Hírlevél, 2010. augusztus
- Aranykönyv, 2009
- Hírlevél, 2010. szeptember
- 3/2010. számú Vezetői körlevél a pénztárak tagszervezési tevékenységéről és a tagokkal folytatott kommunikációról
- 9/2010. számú Vezetői körlevél a hitelintézetek számára a konszolidált betétadat előállításáról szóló útmutató változásáról
- 2/2010. számú Vezetői körlevél a belső csalások megelőzéséről és felderítéséről
- 4/2010. számú Vezető körlevél a hitelintézetek számára a konszolidált betétadat előállításáról szóló útmutató változásáról
- A nyugdíjpénztári tagok díjterhelése (2000-2009)
- 6/2010. számú Vezetői körlevél a magánnyugdíj-pénztári hozamgarancia megállapításával kapcsolatos eljárásokról
- Hírlevél, 2010. május
- A bancsoportoknál lefolytatott 2009-es SREP vizsgálatok főbb tapasztalatai
- QIS5 Kérdések és Válaszok (2010. október 13.)
- A hazai biztosítók Szolvencia II felkészültsége a GAP analízis alapján (összefoglaló áttekintés)
- 5/2010. számú Vezetői körlevél a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifa-hirdetéssel kapcsolatos felügyeleti elvárásokról
- Pályázati felhívás civil fogyasztóvédelmi hálózat működtetésének támogatására
- Hírlevél, 2010. április
- 1/2010. számú Vezetői körlevél az elhatárolt szerzési költségekről
- A PSZÁF 2009. évi éves jelentése
- Hírlevél, 2010. június
- Panaszkezelési tájékoztató, 2010. I. negyedév
- Hírlevél, 2010. február
- A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 1/2010. (I.19.) számú ajánlása a javadalmazási politika alkalmazásáról
- A hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelmény szabályozásának (CRD) a közelmúltban elfogadott és jelenleg folyamatban lévő uniós módosításai
- Hírlevél, 2010. március
- 12/2009. számú Vezető körlevél a betétbiztosítást érintő 2010. január 1-jén hatályba lépő jogszabályváltozásokról és az azok kapcsán felmerülő hitelintézeti feladatokról
- Gyakran ismételt kérdések a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe való visszalépés kapcsán (frissítve 2009. november 30-án)
- Hírlevél, 2010. január
- A garantált alapok szektorának értékelése
- Hírlevél, 2009. augusztus
- 11/2009. számú Vezetői körlevél a KGFB flotta szerződések díjainak közzététele és a KGFB flotta szerződések kezelése területén elvárt magatartásról
- Tájékoztatás a CEIOPS (Committee of European Insurance and Occupational Pensions Supervisors) tisztújításáról
- A Felügyelet által kiszabható bírságok mértékének jogszabályokban meghatározott keretei
- A PSZÁF 2011. évi publikációs naptára
- Aranykönyv, 2008
- Hírlevél, 2009. november
- 8/2009. számú Vezetői körlevél a devizaalapú hitelek törlesztésében bekövetkezett változások esetén az ügyfeleknek adandó tájékoztatásról
- A felügyeleti határozatok számozásának egységesítéséről
- Tájékoztató a foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről szóló 2007. évi CXVII. törvény 83.§-a alapján, a határon átnyúló szolgáltatást nyújtó más EGT-államban bejegyzett foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmények részére
- 9/2009. számú Vezetői körlevél a hibás adattartalmú banki igazolások kiadásából fakadó kockázatokról, valamint a hitelintézetek által kibocsátott banki igazolások adattartalmának jogszabályi megfelelőségéről
- Hírlevél, 2009. március
- Hírlevél, 2009. február
- 5/2009. számú Vezetői körlevél a nyugdíjpénztárak tagok felé történő tájékoztatásának tartalmáról
- Az USA 19 nagybankjában végzett felügyeleti stresszteszt eredményei
- A PSZÁF januári hírlevele
- 7/2009. számú Vezetői körlevél a devizaalapú hitelek törlesztése kapcsán az ügyfelekre nehezedő terhek mérséklésével kapcsolatban a hitelintézetektől elvárt magatartásról
- A PSZÁF 2008. évi éves jelentése
- 3/2009. számú Vezetői körlevél valamennyi hitelintézet, pénzügyi vállalkozás, befektetési vállalkozás és biztosító részére
- 2/2009. számú Vezetői körlevél az ingatlanalapot és az ingatlanalapba fektető befektetési alapot kezelő befektetési alapkezelők részére
- IMF Global Financial Stability Report
- Tanulmány a banki betéti szolgáltatások árképzési gyakorlatáról magyarországi és nemzetközi viszonylatban
- Hírlevél, 2009. június
- Hírlevél, 2009. május
- 10/2009. számú Vezetői körlevél a gépjármű finanszírozást nyújtó pénzügyi intézmények számára
- Speciális pénzügyi intézmények idősora
- 8/2010. számú Vezetői körlevél a pénzügyi intézmények számára a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény hatálybalépésével kapcsolatban
- Hírlevél, 2009. szeptember
- Kártalanítási számla összefoglaló adatok, 2001-2008
- Hírlevél, 2009. április